Készüljön fel a szeptemberre. Tippek és tanácsok szülőknek

FŐOLDALBLOG
Tanácsok

Ha a családjának van jelenleg legalább egy iskoláskorú tagja, a szeptember eljövetelét bizonyára a régi kerékvágásba való visszatérésként éli meg. Igaz, hogy még tart a nyár, ám nem szabad megfeledkezni arról, hogy egy-két feladatot, például az iskolai felszerelések megvásárlását, tanácsos még az iskolaév kezdete előtt elvégezni. Pont ezekről szólnak majd a következő sorok.

 

Az iskolai felszerelések cseréjének gyakorisága

Nem nagyon tűnik valószerűnek az, hogy a gyermeke iskolai szereit egyetlen egyszer sem kell lecserélni iskolás évei alatt. Általában a kisebb gyerekeknek van gyakrabban szükségük új eszközökre. Ez egyrészt a gyors növésnek és a változó testarányoknak köszönhető, ám közrejátszanak a kevésbé fejlett motorikus készségek is.  A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a kisdiákok hajlamosak érzéketlenül bánni a dolgokkal.

A rongálódás a csere szükségességének egyértelmű jele. Ugyanez érvényes akkor is, ha változik a tanterv, esetleg közvetlenül az iskola kérelmezi ezt. Szintén érdemes elgondolkodni az új tanszerek megvételéről abban az esetben, ha az iskolás elveszíti figyelmét bizonyos tanszerek, tantárgyak vagy játékok iránt.

 

Az iskolai bútorok kiemelt figyelmet érdemelnek. A lehető legjobb, ha gyermeke ergonomikus széken ülve és állítható íróasztal mellett tanul. Egy ilyen íróasztal alkalmazkodik a testfejlődéshez. A szék magasságát körülbelül 6 havonta ellenőrizze. A csere szükségessége nem mindig teljesen szembeötlő, jelzés lehet az is, hogy a gyermek görnyed, nem érzi magát kényelmesen, vagy hirtelen nehezebben képes a tanulnivalóra koncentrálni.

 

Minőség mindenek felett

Vásároljon minőségi eszközöket, ez befolyásolja az iskolai teljesítményt, sőt, ösztönző hatása is van. Hiszen képzelje csak el, hogy olyan íróeszközzel kell jegyzetelnie, amely nem csúszik a papíron, felrepeszti azt, esetleg erősebb fogásnál el is pattanhat. Ez egyrészt rendkívül frusztráló lenne, ezenkívül a figyelme nagy részét ezeknek a problémáknak kellene szentelnie ahelyett, hogy a jegyzetek tartalmára koncentrálna. A gyerekek még nem rendelkeznek olyan ügyes motoros képességekkel, mint a felnőttek, és a még fejlődésben lévő idegrendszerrel számukra óriási kihívást jelentenek az ilyen helyzetek.

 

Nem túlzás azt kijelenteni, hogy a minőség hatással van az egészségre. Az ergonomikus írószerek és iskolatáskák védelmet jelentenek az olyan egészségügyi problémák ellen, mint a hát- vagy ízületi fájdalmak. Valamint nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy tartósabbak és tovább tartanak, ami nemcsak a gyakori cserék szükségességét csökkenti, hanem a költségeit is.

 

A nagy szülői dilemma: számítógép

Ma már bizony a számítógépet nemcsak játékra használják a gyerekek. Lassan, de biztosan nélkülözhetetlen iskolai eszközzé vált, és fontos szerepe az oktatásban még mindig folyamatosan növekszik. Azonban sok szülő számára még mindig ez a téma jelenti az egyik legnagyobb dilemmát. A megfelelő modell kiválasztásakor több tényezőt is figyelembe kell vennie, például a gyermek életkorát, igényeit, közben költségvetéséről sem szabad megfeledkeznie.

A megvétel előtt valószínűleg nem kerülheti ki az egyik alapvető kérdést: laptop vagy asztali számítógép? A laptop kevesebb helyet foglal, flexibilis, tanulás után akár a fiókba is helyezhető. Nem kötődik helyhez, így gyermeke bárhol használhatja – iskolában, otthon, utazás közben, könyvtárban stb. Másrészt a nagy monitorral, teljes méretű billentyűzettel és egérrel rendelkező asztali számítógép jobb testtartásra és egészségesebb használatra ösztönzi az iskolást.

 

A fiatalabb gyermekek (6-10 évesek) esetén érdemes olyan számítógépet választani, amely intuitív és könnyen használható operációs rendszerrel rendelkezik. Legyen strapabíró modell, amely bírja az erre a korosztályra jellemző, nagyobb kihívást jelentő kezelésmódot is.

Az idősebb gyerekeknek (11-14 évesek) azonban mindenképpen nagyobb teljesítményű számítógépre lesz szükségük a nagyobb igénybevételt jelentő feladatok miatt. Az elegendő RAM lehetővé teszi, hogy egyszerre több alkalmazással is dolgozzanak bármilyen probléma nélkül. Olyan modellt válasszon, amely a jövőben könnyen bővíthető további komponensekkel.

 

A képek forrása: Pexels

 

Cookies