A víznek is van világnapja. Hogyan csökkentsük a vízfogyasztást?

FŐOLDALBLOG
Tanácsok

A víz világnapja március 22-én van. Ezt az eseményt az ENSZ 1993-ban vezette be, azzal a céllal,
hogy felhívja a figyelmet a vízzel kapcsolatos fontos kérdésekre. Mi ezek közül egy olyan témát
választottunk ki, amely sok hazai háztartást érint: a vízfogyasztás csökkentése.

 

A vízfogyasztás csökkentése a zuhanyban

Minden olyan perccel, melyet nem a zuhany alatt tölt, körülbelül 6-10 liter vizet spórolhat meg. Ezzel természetesen nem a tisztálkodás ellen érvelünk, csak arra szeretnénk felhívni a figyelmét, hogy nem mindegy, mennyi ideig áll a víz alatt. Sokszor csak megszokásból maradunk a kádban még azután is,
hogy a mosakodás minden lépését elvégeztük. Azt is ellenőrizze, milyen állapotban van a zuhanyrózsája. Ha a nyílásokat vízkő és más szennyeződések tömítik el, az gátolja a víz folyását, és ez jócskán növeli a fogyasztást. A kívánt eredmény eléréséhez ugyanis több vízre lesz szüksége. Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, ha nem megfelelő a nyomás. Ezt különböző tényezők okozhatják, például a zuhanyrózsa vagy a csövek sérülése, illetve a vízvezeték szivárgása.

 

A vízfogyasztás csökkentése apró javításokkal

Már kisebb szivárgások is jelentős veszteséget okozhatnak. Mindenképpen szánjon időt és energiát a rendszeres ellenőrzésekre, hogy azokat minél hamarabb felismerhesse és kijavíthassa. Sok háztartásban hagyják figyelmen kívül az olyan problémákat, mint a csöpögő csapok vagy a szivárgó WC-tartályok, pedig ezek helyrehozatalával egy óriási lépéssel kerülhet közelebb a vízfogyasztás csökkentése felé. Ellenőrizze a csöveket is, szükség esetén vegyen igénybe szakember szolgáltatását.

 

A vízfogyasztás csökkentése mosogatásnál

Egy mosogatógép talán nagyobb anyagi befektetésnek számít, ám hosszútávon nagyon jó ötlet. Nemcsak megtakarítást jelent, hanem környezetbarátabbá teszi konyháját. Csökkenti ugyanis a vízfogyasztást. Az újabb modellek átlagosan 10-12 liter vizet használnak el egy ciklus alatt, míg kézi mosogatásnál, állandó vízfolyásnál 80 litert is elpazarolhat. Mosogatógép-vételnél ne csak a modell típusát és korát nézze meg, hanem az energiaosztályt is. Azoknak is tartogatunk tarsolyunkban néhány tippek, akik valamilyen oknál fogva mégis a kézi módszer mellett teszik le a voksukat. Elsősorban ne mosogasson folyó víz mellett. Engedje tele a mosogatóját, és így mossa el az edényeket. Ne használjon túl sok mosószert, mert a nagy habot csak nagyobb mennyiségű vízzel tudja eltávolítani. Érdemes beszerezni egy perlátort is, amely enyhíti a vízáramlást.

 

A vízfogyasztás csökkentése főzésnél

A méret lényeges, legalábbis ami a fazekakat, lábasokat, serpenyőket és más főzőedényeket illeti. Az ideális méret a „pont elég”, avagy ne legyen se túl kicsi, se túl nagy. Ez nem csupán a melegítésnél és főzésnél csökkenti a szükséges vízadagot, hanem a mosogatásnál is.

Használja ki a gőz erejét. A gőz fölötti főzés teljesen hatékony módja az ételek elkészítésének, ezenkívül minimálisra csökkenti a vízfogyasztást. Adjon esélyt a gőzfazéknak, használatát kezdje halak és zöldségek készítésével, nem fogja megbánni.
Ha főzés közben felesleges víz keletkezik, ne biztos, hogy azonnal a lefolyóban kell végeznie. Használja fel növények öntözésére vagy mosogatásra, esetleg hasznosítsa újra más ételek
készítéséhez. Az a víz, amelyben zöldség vagy tészta főtt, sok tápanyagot tartalmaz, ezért célszerű levesek vagy mártások alapanyagaként használni.

A képek forrása: Unsplash

Cookies